Igen vagy Nem!
Melyiket használjuk és melyik használatát kerüljük?
Több tanítás pl. az Agykontroll, és a mágia is, tartalmazza: „Kerüld a nem szó használatát!„
A fenti ábrában máris találunk erre néhány magyarázatot.
Az „IGEN„, jang tulajdonságú, előremutató, teremtő erővel bíró. Ezért is van fent és jobbra a jövőbe mutat, benne a zöld szín (ami önmagában jin) itt a megengedést a szabad utat jelképezi. A „NEM„, jin tulajdonságú, visszahúzó, gyengítő erővel bíró. Ezért is van alul és mutat a múltba, benne a piros szín (ami önmagában jang) itt a tiltást a tiltott utat jelképezi.
Az „igen” alatt nem konkrétan csak az igen szót értjük, hanem általában a helyeslést, engedélyezést, létezést, létrehozást, valóságot is. Ugyanígy a „nem” alatt sem konkrétan csak a nem szót értjük, hanem általában a tagadást, tiltást, hiányt, eltünést, valótlanságot is.
Ennyi akár elegendő is lehet, a lényeg benne van!
Menjünk tovább és járjuk körül ezt a témát alaposabban is!
Igen vagy Nem!
Fizikai szint – beszéd és cselekvés
A legegyszerűbb és legérthetőbb a fizikai szint, a beszéd és cselekedetek szintje. Ez a szint nekünk, az embereknek van. Ezen a szinten az agyunk, az értelmünk dolgozza fel az információkat és ha valami „zavar” van a beszédünkben, cselekedeteinkben akkor azt az értelmünkkel hamar a helyére tehetjük. Így van ez az „igen/nem” szavakkal vagy a „cselekszem/nem cselekszem” történésekkel is.
Ha azt mondom: „Most megyek a piacra.” – akkor tudjuk, hogy „igen, most megyek a piacra„. Ha pedig azt mondom: „Most nem megyek a piacra.” – akkor tudjuk, hogy „nem, most nem megyek a piacra„. Egyszerű ez mint az 1×1.
Mondhatom, hogy „Nem akarok beteg lenni!” és azt is, hogy „Egészséges akarok lenni!„. Mindkét esetben tudjuk, hogy: „Azt szeretném/akarom, hogy egészséges legyek és elkerüljön a betegség.„. Tudjuk, mert az értelmünk segítségével értelmezzük a mondatokat, továbbgondoljuk ha szükséges, helyretesszük benne a fogalmakat, átfogalmazzuk ha kell és megértjük a mondanivalóját.
Mi értelme van ez esetben a tiltásnak, a nem szó kerülésének?
Csokorba szedem, mik is még ezzel kapcsolatban az ajánlások:
Kerüld a nem szó használatát!
Arról beszélj ami van és ne arról ami nincs!
Azt mond amit teszel és ne azt amit nem teszel!
Azt fogalmazd meg aminek a megvalósulását el szeretnéd érni!
Ne fogalmazd meg azt aminek a megvalósulását el szeretnéd kerülni!
Ha csak a fizikai szintet nézzük, már akkor is van értelme és jelentősége a fenti iránymutatásoknak de az igazi lényeg a folytatásban, a spirituális kifejtésben fog megmutatkozni és jelentőséget kapni. Most még maradjunk kicsit itt a fizikai szint fejtegetéseinél és nézzünk meg néhány, bár látszólag kis jelentőséggel bíró szempontot.
- Az első esetben (Most megyek a piacra) tökéletes az egyérteműség, teljes és elégséges a kapott információ, tudom, hogy mi fog történni. Megyek a piacra. Ez fog történni. Minden más „nem fog történni„, de ez nem is érdekes, hiszen ami fontos az, hogy mi fog történni, mire készüljek, mire alapozzak? Menni fogok (most) a piacra.
- A második esetben (Most nem megyek a piacra)már nagy a bizonytalanság, minimális és nem elégséges a kapott információ, nem tudom, hogy mi fog történni. Azt tudom, hogy mi nem fog történni, pontosabban: a lehetséges „nem történések” közül egyet tudok, nem fogok menni a piacra, de azt, hogy mit fogok csinálni arról semmi információ nincs. „Bármi megtörténhet.„
Azonban semmi probléma, (helyesebben: minden rendben) mert itt bekapcsol az értelem és ha szükséges kiegészíti az információt: „Miért, mit fogsz csinálni most?” – „Most lepihenek.” Máris életbe lép az első változat, tudjuk mit fogok csinálni.
Jogos lehet a kérdés: „Akkor miért futottunk egy potya kört?” Ha azzal kezdtem volna, hogy: „Most megyek lepihenek.” Akkor abban már eleve benne lett volna az is, hogy „nem megyek most a piacra.” Tanulság: „Az ember sok felesleges dolgot mond (fecseg), ha nem követi az ajánlott tanításokat.
Megjegyzem, az élőbeszédben van amikor szükséges és értelmes kimondani a nem szót. Ha például valaki azt kérdezi: „Tettél sót a levesbe?” Akkor a leghelyesebb válasz: „Nem tettem.” (Persze csak akkor, ha valójában nem tettél bele sót.) Ezek alapján úgy tűnhet zavarosak ezek az ajánlások, hiszen az értelmünk és az értelmezési képességünk révén jól eligazodhatunk a beszédben alkalmazott igen/nem szavak jelentésében, mégis ajánlatos az érthetőbb, egyértelműbb, célirányosabb és céltudatosabb beszéd érdekében, betartani a fentiekből következőket. Sok és jelentős indok van az élő beszédben az eddig kifejtettek alkalmazására. Meggyőzőbb, szuggesztívebb, hatékonyabb lehet a beszéd ami például szónokok, üzletkötők vitapartnerek esetében létfontossággal bírhat és nyerő pozícióba juttathat. De mint említettem, az igazi értelme a spirituális kifejtésnél fog megmutatkozni és ezáltal visszutalni a fizikai szintre.
Mielőtt továbbmegyünk nézzünk néhány olyan példát ami tiltott, vagyis ajánlott a kerülése. Annak ellenére tiltott, hogy látszólag teljesen „értelmes” mondatok, és értjük is, hogy mit szeretne közölni, aki mondja őket. Mindjárt azt is nézzük meg, az ajánlások alapján miként lehetne helyesebben megfogalmazni őket. Azután majd megvizsgáljuk, hogy mi is a probléma velük.
Az élőbeszédben meglévő további, a témánkhoz kapcsolódó problémákról, még írok bőveben, lejjebb az Érdekességek a mindennapi gyakorlatból fejezetben.
- Nem akarok beteg lenni!
- Megint el fogok késni, mert nem jön a busz!
- Rosszul aludtam nagyon fáradt vagyok!
- Vigyázz! Nehogy eless a biciklivel!
- Hiába próbálkozom, nem sikerül!
- A hónap végére mindig elfogy a pénzem.
- Hiába kérek, nem kapok fizetésemelést.
- Egészséges vagyok!
- Odaérek pontosan, jön a busz!
- Jól kialudtam magam, kipihent vagyok!
- Vigyázz! Ügyesen menj a biciklivel!
- Újra megpróbálom, most sikerül!
- A hónap végére marad elegendő pénzem.
- Ha kérek, kapok fizetésemelést.
Spirituális környezet
Ha csupán annyi történne amikor gondolkodunk és beszélünk, hogy megfogalmazunk és esetleg kimondunk mondatokat, valamint hallunk és értelmezünk kimondott mondatokat akkor nem is kellene folytatnom ezt a kifejtést. Azonban mint ember, nem csak a fizikai térben létezünk, ahol az előző mondatban lévő események történnek.
A fizikai léttéren kívül a létünk, spirituális létterekben is jelen van. Ezekből kettő, az asztrális és a mentális léttér ami különösen fontos az igen/nem téma kifejtése kapcsán. A Létsíkokról és a mostani témában különösen fontos Asztrálsíkról bővebben is olvashatsz a hivatkozásokra klikkelve.
Amikor a fizikai síkon az agyunk és értelmünk segítségével mondatokat fogalmazunk, értelmezünk és szavakkal kimondunk, akkor a két másik létsíkunkon (asztrál és mentál) fontos és jelentős események történnek. Az események mindig az asztrál síkról indulnak és ott is érnek véget, útközben végígjárva a mentál és fizikai síkot. Ezt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy:
Minden mentális gondolat szülője az asztrális motiváció és gyemeke a fizikai kimondott szó,
ami formálja az asztrális motivációt.
- Az asztráltestünk tartalmazza az érzelmeinket, a lelkünket az aktuális spirituális állapotunkat és ezek összessége adja a bennünk lévő motivációt. „Minden pillanatban vagyok valamilyen és ez a valamilyen állapot határozza meg azt az információt, ahogyan én megnyilvánulok.”
- A mentáltestünkben vannak a gondolataink, amik a fizikai testtől kapott energia segítségével és az asztráltestből kapott motivációk alapján gondolatokat és döntéseket hoznak létre. Ezek a gondolatok és döntések nem mindig tudatosak, nem minden esetben vesszük észre/tudatosítjuk a létrejöttüket.
- A fizikai testünkben van az energiánk és a cselekvő, beszéd képességünk ami a gondolataink és döntéseink által hordozott információkat cselekvésekké materializálja. Ez a materializáció vagyis a cselekvés sok esetben elmarad vagyis vannak olyan gondolataink amiket nem követi beszéd, vagy fizikai cselekvés. Például egy elmélkedés vagy meditáció közben.
Értelmezzük és foglaljuk össze az eddigieket:
- Minden gondolatunkat a motivációnk határozza meg, nincs motiváció nélküli gondolat. Minden gondolatom és döntésem egyedi és csak rám jellemző. Nem minden gondolatomról és döntésemről tudok, nem mindegyik tudatos.
- Minden szavunkat és cselekedetünket a gondolataink eredményeznek. Nincs kimondott szó és cselekedet, azt meghatározó gondolat, döntés nélkül. Nem minden gondolatot, döntést követ szavak kimondása vagy cselekvés. Nem csak a tudatos gondolatok és döntések eredményezhetnek cselekvést.
- A gondolataink, döntéseink, szavaink és cselekedeteink, ezek bármelyike vagy összességük hatással van az érzelmi testünkre a motivációinkra.
Na Bumm!
Na Bumm! Mondhatjuk, ez mind érdekes és talán rendben is van, de mi köze mindennek ahhoz, hogy kerüljük a nem szó használatát és a többi bla, bla, bla… Hiszen ott a mentál test, az agyunk, a gondolataink, az értelmünk és mindig tudjuk, hogy mit, miért mondunk és mi, mit jelent.
Valóban! Kettő dolog még hátra van, ami az alapját adja a folytatásnak és a „probléma” gyökereit képezi. Az egyik az asztrálsík, a másik az elementál!
Asztrál sík
Az asztrálsíkról már írtam több helyen is, azon belül is arról, hogy: „Mi van az asztrál síkon?” Ez sarkallatos kérdés, hiszen a motivációnk ami az egész, jelen témakifejtés alapja, az asztrálsíkon/asztráltestünkben található, így ha meg szeretnénk ismerni a motiváció mibenlétét, elengedhetetlen az alapját képező asztrálsík megismerése is.
Számunkra a jelen témakörben az a legfontosabb tulajdonsága, hogy csak színeket és formákat tartalmaz és nincs benne intellektus vagyis megértésre/értelmezésre való képesség. Olyan mint egy festmény, mint egy kép.
Ez már elgondolkodtató… Ezek szerint a gondolaink inspirálója egy festmény… Már ez is érdekes következtetésekre adhat okot, de méginkább a gondolatok utáni visszacsatolás. A gondolataink és a gondolataink materializációja vagyis a cselekedeteink, egy festményre hatnak megváltoztató, módosító hatással. (A festő lesz majd az elementál)
Ha minden gondolatunk szülője egy festmény és minden gondolatunk információs eredménye egy festményen tárolódik, akkor „logikus„, hogy vizsgáljuk meg mit is tudunk tárolni egy festményen? Színeket és formákat, amik egy tartalmat képeznek. Már nincs is más feladatunk, mint kipróbálni a gyakorlatban:
- Első feladat: Most megyek a piacra.
- Második feladat: Most nem megyek a piacra.
A feladat egyszerű, fesd le, ábrázold képen, festményen rajzon. Ugye nem okoz gondot lerajzolni egy olyan képet, amit ha megmutatsz valakinek, aki nem tudja miről van szó, felismeri, hogy „Most éppen mész a piacra.”
A feladat ugyanaz mint az előbb, fesd le, ábrázold képen, festményen, rajzon. Gondolom, kezded érteni.. vagy már korábban is rájöttél. Nem tudod, NEM LEHET ábrázolni. Bármit is fogsz rajzolni, bármit is fog tartalmazni a rajzod, az más lesz, mint az, hogy „Most nem megyek a piacra.” Ha megmutatod valakinek, aki nem tudja miről van szó, nem fogja felismeri, hogy „Most éppen nem mész a piacra.” Persze lerajzolhatod, hogy éppen otthon, az ágyadban pihensz és ebben „benne lesz” az is, hogy éppen nem mész a piacra és még több milliárd más is, amit nem csinálsz éppen.
Csak azt lehet lefesteni ami van!
Lehetetlen lefesteni azt ami nincs!
Egy új megfogalmazást máris alkothatunk:
Gondolkodj és beszélj úgy, hogy az lefesthető legyen!
Kerüld az olyan gondolatot és beszédet, amit lehetetlen lefesteni!
Az asztrálsík képalkotása valójában sokkal bonyolultabb mint ahogyan az előzőekben felvázoltam, de a témánk szempontjából elegendő az ilyen mélységű megközelítés. Hétköznapi és általános értelemben azonban helytálló az a megközelítés, hogy a „lefesthető” információk rögzíthetők és hasznosak, képesek módosítani az alapmotivációinkat és a „lefesthetetlen” információk haszontalanok, feldolgozhatatlanok, nem képesek motivációmódosulást létrehozni.
De, hol van az értelem? Az értelmezési képeség, ami a fizikai szinten értelmezte a „zavart„, az információ hiányt? Az miért nem lép közbe és teszi helyre, alakítja át lefesthetővé a lefesthetetlent? Az bizony ott van fizikai szinten. Itt, asztrálszinten NINCS!
Az asztrál szint „tulajdonsága” az egyik ok, amiért a kifejtés kezdetén felsorolt ajánlásokat érdemes figyelembe venni. Az olyan gondolatok mint:
- Nem akarok beteg lenni!
- Nem fáj a fejem!
- Nincs semmi probléma!
Értelmezhetetlenek (teljes mondatként) az információtárolás szempontjából és így „feleslegesen hangoznak el„. DE! Ami még rosszabb, átfordulhatnak más változatba, de ez már a „festő hibája” lesz, ami ez után következik.
Az elementálról általánosságban
Az elementál mibenlétének és feladatának valamint feladatteljesítésének a megértése alapvető fontosságú a jelen téma megértéséhez valamint a gondolatok teremtő erejének a megfelelő alkalmazásához. De, érdekes spirituális információként is hasznodra lehet.
Az elementál egy asztrális információstruktúra. Tulajdonképpen olyan mint az emberi lélek, csak teljesen más a feladata. Jelen esetben a gondolatok valóraváltója és a lélek változásainak a végrehajtója. Opsz! Ez kiemelem:
Az elementál a gondolatok megvalósítója és a lélek változásainak a végrehajtója!
Ezek szerint az elementálok (mert, hogy több is van belőlük) az ember legfontosabb segítői közé tartoznak. Az elementálok a háttérben dolgoznak, (pontosabban léteznek) és az egyik létfontosságú összetevői a gondolataink eredményeképpen létrejövő változásoknak és történéseknek. Az elementálok nélkül csak tárgyak, növények vagy állatok lehetnénk, akik önálló, gondolataik általi cselekvésekre és változások létrehozására képtelenek. Az elementálok nélkül nem lenne a léleknek értelme, nem történne karmateljesítés, értelmetlen lenne az emberek földi inkarnációja, testetöltése.
Ha ennyire fontos teremtmény az elementál, akkor tényleg érdemes jobban megismerni, és a lehető legnagyobb mértékben a szolgálatunkba állítani, főként ha a segítésünk a feladata.
Tehát pontosítsuk tovább: Az elementál egy asztrális információ-struktúra, amit mentális gondolat formáz, a bele töltött információ által.
——————————————
Mielőtt továbbmennénk, egy kis pihenő a későbbi, jobb megértés érdekében:
Melegebb lett és édesebb! Melegebb lett mint 20 de hidegebb mint 50 celsius fok és nem annyira mint a második edényben lévő víz, de édesebb lett, mint ami a beöntés előtt volt az első edényben. Egy hozzáértő az arányokból bizonyára pontosan ki is tudná számolni a változások mértékét. Ez most nekünk nem fontos, de az igen, hogy gyakorlatilag lemodelleztük mindazt amit eddig olvashattál ebben az Igen vagy Nem témakifejtésben és sokkal közelebb kerülhettél ahhoz, hogy megértsd, az elementálok létét és működését.
Úgy is megfogalmazhatom a kisérletünket, hogy van egy edényben „valamilyen” víz, egy másik edényben készítettünk egy másmilyen, „valamilyen” vizet és miután összeöntöttük őket, kaptunk egy harmadik féle „valamilyen” vizet. Ha ezt érted, érteni fogod az elementálokat is és a gondolatok teremtő erejét is sőt, bizonyára azt is, miért kerüljük a nem szó használatát.
Menjünk tovább és ismerkedjünk meg egy elementállal… Ugye azt írtam, hogy „Az elementál egy asztrális információ-struktúra, amit mentális gondolat formáz meg.” Ez azt jelenti, hogy minden gondolat (ami mentál szinten megszületik) létrehoz, megformáz egy olyan információhalmazt, amit asztrális szintű, térben lévő színek és formák struktúrába rendezésével valósít meg. Ezt a létrejött információhalmazt nevezzük elementálnak. Vagyis minden gondolat után létrejön egy elementál, ami a gondolatnak megfelelő, térben elhelyezkedő, formákat és színeket tartalmazó asztrális teremtmény. Ez tulajdonképpen egyszerű és értehető! Például a vizes kisérletünknél a mentális gondolat az volt, hogy „fél liter vizet felmelegítünk 50 celsius fokosra, majd teszünk bele sok cukrot de nem teszünk bele sót„. A létrehozott elementál pedig a „fél liternyi, 50 celsius fokos, cukros víz” lett..
Menjünk tovább!
Mindjárt nézzünk is meg, tudatosítsunk néhány nagyon fontos ismeretet és törvényszerűséget az előbbiek alapján, valamint ismerjünk meg új elementáltulajdonságokat is:
Kiemelem a három legfontosabbat:
Minden gondolat és döntés létrehoz egy elementált!
Egy embernek átlagosan napi 70-80 ezer gondolata van!
Egy elementál 14 napig örzi meg a struktúráját!
Belegondoltál? Felfogtad? Megdöbbentő!
Miközben gondolkodol, tudatosan vagy tudat alatt, miközben beszélsz, cselekszel, éled a mindennapos hétköznapjaidat, akarva, akaratlanul, naponta 70-80 ezer asztrális szintű információstruktúrát hozol létre. Minden nap. A 14 nap alatt létrehozott elementáljaid száma több mint 1 millió!
Igen! Minden ember körül folyamatosan kering több mint 1 millió elemetál!
A gyakorlatban ez a szám lehet valamivel kevesebb és sokszorosan több is.
Az elementálokról konkrétan
Az elementál egy olyan színekből, formákból álló és ezáltal hangulatokat is tartalmazó asztrális képződmény (festmény), ami az ember gondolataiban megfogalmazott információk által jön létre (struktúrálódik), és a 14 napos léte során, a (passzív) létezése által, hatást gyakorol a környezetére, pontosabban a környezetében lévő (aktív) asztrális struktúrákra, amik változnak az elementál hatásainak megfelelően.
A fenti vizes példában a „fél liternyi, 50 celsius fokos, cukros víz” egy elementál ami hatással van „az edényben lévő 1 liter tiszta vízre”, amikor érintkezésbe kerül vele. Most képzeld el, hogy nem egy ilyen hanem 1.000.000 ilyen, de persze más-más tulajdonságokkal bíró „elementál”, vagyis „valamilyen víz” hat egyszerre. Folyamatosan, újra és újra. Na, ja. Az élet bonyolult.
Minden gondolat létrehoz egy elementált, aminek a 14 napos élete során
egyetlen feladata van, hogy megvalósítsa önmagát!
Ha úgy tekintesz az elementálokra mint apró repülő lényekre akkor folyamatosan 1 millió ilyen lény repked körülötted. Ha a pozitív, segítő, jóra törekvő elementálokat angyalkáknak képzeled, az ártó, negatív, rosszra törekvőket pedig ördögi démonoknak, akkor megvizsgálva a gondolataidat, máris lehet róla sejtésed, angyalok vagy démonok hada lengi-e körül a testedet.
Máris értelmet nyerhet a gondolat nagytakarítás fogalma amiről később még írok részletesebben és aminek egy része az igen – nem szavak alkalmazásának a felülvizsgálata is. Most azonban még maradjunk az elemetáloknál és vizsgáljuk meg azt is, hogy vajon csak a saját elementáljaink vannak körülöttünk és minden általunk teremtett elementál ránk van hatással? A választ is azonnal megadom: Nem!
Az elementálok ott és akkor fejtik ki a hatásukat, ahol és amikor a tartalmuk „értelmet nyer„. Sok olyan elementál van amelyik sehol és semmikor nem fejti ki a hatását, lévén „úgy struktúráltak„, hogy sehol és semmikor nem nyernek értelmet. Ennek a könyebb megértéséhez nézzünk meg néhány konkrét elementált:
Láthatod, hogy a kijelentés (mentális gondolat, kimondott mondat), a tartalmának megfelelő elementált hoz létre, ami az értelmezhető tartalomnak megfelelően hat a környezetére. Ezek után már csak az fontos igazán, hogy a létrehozott elementál megfelelő tartalommal bírjon és ezzel végre el is érkeztünk a címben jelzett támához: Igen vagy nem?
Na, végre! Igen vagy nem?
Na végre! Elérkeztem oda, amiért ebbe a kifejtésbe belekezdtem, hogy konkrétan miért, és hogyan kerüljük a nem szót és társait és miért és hogyan helyezzük előtérbe az igen szót és társait. Az eddigi hosszú bevezetés célja az volt, hogy könnyebben érthetővé tegyem amit ebben a fejezetben fogok leírni. Akár itt is kezdhetnéd az olvasást, ha csak a tömör lényegre vagy kíváncsi.
Amikor gondolkodunk meditáció, elmélkedés, vagy akár beszéd közben, de legfőképpen kifejezetten spirituális programozás közben, pl. Agykontroll, vagy mágia, vagy pszichotronika, szuggesztió, stb. esetében, a gondolatainkkal -akarva, akaratlanul- olyan asztrális információstruktúrákat hozunk létre, amiknek egyetlen feladatuk van, hogy megvalósítsák önmagukat, a létrehozásuk utáni, 14 napos életük folyamán. Ezért nagyon fontos, hogy a gondolataink olyanok legyenek, amik működőképes és a céljainknak leginkább megfelelő információstruktúrákat, un. elementálokat hoznak létre. Valamint lehetőségünkhöz mérten kerüljük az olyan gondolatokat amik működőképtelen, sőt, akár helytelen, nem kívánatos működésű elemetálokat eredményeznek.
A gondolatok által életrekeltett elementálok színeket és formákat, ezáltal hangulatokat tartalmaznak és ezen állapotukban hatnak a környezetükre. Tartalmuk az őket létrehozó gondolatok alapján struktúrálódik akár egy kép a festő ecsetvonásai nyomán. Szavakat, gondolatokat nem tartalmaznak csak képi formátumokat. Így olyanok, amilyenre „festi” öket a gondolatban lévő információtartalom.
Ha szeretnéd tudni, hogy milyen is egy elementál, képzeld festőnek magadat, fesd le egy gondolatodat (próbaképen vizualizálhatod is festést) és amilyenre fested a a gondolatodnak megfelelő képet, olyan lesz az elemetál is, csak az elemetált nem „festik„, hanem „struktúrálódik„.
Nézzük meg tehát, milyenre lehet festeni egy gondolatot:
Azt gondolom, hogy „Boldog vagyok„. Ennek alapján lefestem magamat, amint széles vigyorral az arcomon, csillogó szemekkel, kipirult arccal, virágok között, boldogsától széttárt karokkal táncolok éppen.
Akkor festettem jól a képet, ha amikor ezt a képet odaadom valakinek, aki nem tudja, hogy mit festettem, megnézve valami olyasmit mond: „Úgy látom, hogy ezen a képen boldog vagy!” Az elementálok ilyen, a gondolat tartalmát kifejező képekké struktúrálódnak.
Néhány nagyon jól lefesthető gondolat:
Néhány lefesthetetlen gondolat:
Akár azt is mondhatnánk, hogy: „Na, és? Vannak lefesthetetlen gondolataim. Legfeljebb feleslegesek, de más gond nincs velük, úgyis értjük, hogy mit is akartam mondani.”
Nagy tévedés! Mégpedig a gondolatok teremtő ereje miatt, amit a gondolatainkkal létrehozott elementáljaink valósítanak meg.
Gondolataink teremtő ereje
Akár „felesleges” egy gondolat, akár nem, létrehoz egy elementált. Mégpedig egy olyant, ami létrehozható, vagy másképpen mondva, ami lefesthető belőle, az őt létrehozó gondolat alapján.
Itt a lényeg!
Végre, most tényleg elérkeztem oda, amiért az egész kifejtésbe belefogtam, hogy:
MIÉRT KERÜLJÜK A NEM SZÓ ALKALMAZÁSÁT?
A gondolatainknak teremtő ereje van. Elementálokat teremtő ereje. Ez az erő nagyon jó és hasznos akkor amikor a szándékainknak megfelelő pozitív, segítő teremtések jönnek létre általa. Amikor azt gondolom, hogy: „Egészséges vagyok!” akkor létrejön egy elementál, aminek az a feladata, az a hatása, hogy létezése által egészségesebbé váljak.
Mi történik vajon annak a gondolatnak a hatására, hogy „Nem vagyok beteg!”, Mit teremt a gondolatom amikor azt gondolom, „Nem kívánom a cigarettát!” Fesd le és megtudod!
Ez utóbbi két gondolat is elementált teremtő erővel bír és a gondolat megszületését követő 8 másodpercben struktúrálódik, képi formában egy elementál, az alapján ami a gondolatból megalkotható.
Nem vagyok beteg! Ha ezt mindenképpen le akarjuk festeni, akkor csak a „vagyok beteg” festhető le, a „nem” lefestése lehetetlen. Így a „nem vagyok beteg” gondolat eredménye, egy BETEG ÁLLAPOT struktúráját tartalmazó elementál lesz. Mint ahogyan a „Nem kívánom a cigarettát!” gondolat is egy „KÍVÁNOM A CIGARETTÁT!” elementál létrejöttét fogja eredményezni.
A kívánt hatással éppen ellentétes lesz a megvalósulást segítő hatás!