Bevezetés…

A mostani téma kifejtését, a 2006. év második témakifejtésének szánom. Ez a tartalmában, nagy mértékben elkülönül az eddigi témakifejtésektől, hasonlóan mint az előző, a Szerelem és párkapcsolat a spirituális világban, című írásom. Így, előre szólok, a spirituális témák iránt csak felületesen érdeklődő jobb ha továbblép valamely korábbi témakifejtésre, pl. az Igen vagy nem! írásra, mert a mostani és az ezt megelőző témakifejtés sokaknál „kiveri majd a biztosítékot”.

Pedig, igazából semmi újat nem fogok írni, csupán azt amit már egyébként is tudsz, legfeljebb eddig nem akartál vagy nem tudtál tudatosítani, szembenézve a benne lévő igazsággal. A mostani két témára igaz lehet amit Sylvester Stallone mondott viccesen az Oscar című filmjében:

Persze hogy tudtam, csak nem sejtettem!

A földön élő emberek nagy többségére, még az önmagukat spirituális beállítottságúaknak gondolókra is, jellemző az „EGO-s” gondolkodás. A világot a „saját fejükből kifelé” nézve szemlélik, önmagukat tartják a legfontosabbnak a Teremtésben, és azt tartják mindenek felett a helyesnek, amit ők maguk, helyesnek gondolnak. Ezzel tulajdonképpen nincs is különösebben nagy gond, hiszen itt a Földön ez még természetes és magától érthetődő is lehet, azonban a tágabb és spirituális szemlélődésre törekvők számára „nagy pofáraesésekkel” járhat.

Olyasmi ez, mint amikor valaki megvan győződve arról, hogy a Föld körül kering a Nap és a csillagok, hiszen „ezt látja„, ráadásul a Föld is csupán egy lapos korong, és aztán valaki elmagyarázza neki a valóságot. Megdöbentő és hihetetlen, de ettől még valós.

Mindezek alapján, remélem egyértelmű, hogy az amit itt, általam leírva, posztolva olvashatsz, az sem az egyetlen és kizárólagos igazság, csupán az igazság egyik lehetséges kifejtése. Ha a józan eszedre hagyatkozva elgondolkozol az okokon és okozatokon, a világ létezésének az értelmén és keresed a lehetséges és értelmes válaszokat, akkor nem nagyon távolodhatsz el messzire.

Nézzük tehát a Gnosztikus (ezoterikus keresztény) alapokon nyugvó elmélkedést a jelen témánkban, ahol az „ezoterikus„, a nevének megfelelő, „Titkos” tanításokat jelent, azokat amik jobbára csak a Beavatottaknak szólnak, lévén csak számukra igazán felfogható, látható, hallható és érthető.

vonal

Folytatás hamarosan…

vonal
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com