Ti kérdeztétek… én válaszolok!
vonal

Gyula kérdezte: Ha már az emberteremtés pillanatában tudja a NAGY, hogy ki a menthetetlenül bűnös, akkor hiába kapálodzik az ember, mert úgyis bukik, és megszűnik létezni, akkor az ő tapasztalása senkit nem érdekel. Hisz, vissza kerül a tengerbe csepp tudat nélkül?

Kedves Gyula, Köszönöm a kérdésedet. 

Ez a kérdés, több féle megfogalmazásban is, gyakran felmerül a Szelemtudomány iránt érdeklődőkben.

  • Ha előre tudott, hogy ki Üdvözül és ki kárhozik el, akkor mire jó ez a “színjáték”?
  • Miért hagyja Isten, hogy feleslegesen “küszködjünk”, ha úgyis tudja előre, elkárhozunk-e vagy sem?
  • Ha előre tudott, miként döntünk, akkor mi értelme dönteni?
  • Szabad-e az akarat, ha Isten úgyis tudja, mit akarunk?

A válasz egyszerű!
(A következőkben ezt a témát járjuk körül)

vonal

Válasszuk ketté a kérdésedet, illetve megállapításodat:


1. “Ha már az emberteremtés pillanatában tudja a NAGY, hogy ki a menthetetlenül bűnös, akkor hiába kapálodzik az ember, mert úgyis bukik, és megszűnik létezni,”
Lényegében helyes és pontos a megállapításod. Aki “menthetetlenül” bűnös, az valóban, hiába “kapállódzik”, mert úgyis elbukik és megszűnik létezni (függetlenül attól, hogy Isten mindezt pl. tudja-e a Teremtés pillanatában, vagy akármikor máskor). Ami fontos, az nem is ez a tény, hanem az, hogy miért van ez így és mi minden következik ebből. Ezek kifejtése lesz a válaszom lényege.

Megjegyzem, akiről már a teremtése pillanatában tudja Isten, hogy ugyan bűnbe esik, de idővel Üdvözülni fog, az is “hiába kapállódzik”, úgyis sikerül teljesítenie a Karmikus Feladatát és Örök Életre jut.

2. “akkor az ő tapasztalása senkit nem érdekel. Hisz, vissza kerül a tengerbe csepp tudat nélkül?” Az ember tapasztalása akkor “sem érdekel senkit”, ha az ember nem bukik el, hanem pl. Üdvözül. A tapasztalásoknak a lényege máshol keresendő, de erről is írok neked a válaszomban. Az is tény, hogy “aki elbukik, az visszakerül a tengerbe”, ez gondolom nem is kérdés. Azt viszont bevallom, nem tudom, hogy mit értesz azon, hogy “csepp tudat nélkül”. Ha azt, hogy visszaolvasztáskor megsemmisül a visszaolvasztott Ember tudata, akkor egyetértek, korrekt a megállapításod, itt sem marad semmi kérdés.

vonal

Ültök az iskolában a matematika órán, amikor a tanár azt mondja:

Felírok egy matematikai feladványt a táblára, amit pár hónapja tanítottam nektek. Azt kell kiszámolni, hogy mennyi almája marad Ferinek, a felírt feltételek teljesülése esetén. Felírja a feladatot, majd mondja:

  • Pista, Zoli és Kati ti kimehettek az óráról, tudom nem vagytok eléggé okosak, ti nem tudjátok megoldani a feladatot, beírom nektek az egyest.
  • Gábor, Jancsi és Ibolya, ti is kimehettek, tudom ti okosak vagytok, könnyedén megoldjátok, magkapjátok az ötöst.
    • Pista megsértődve kivonul a teremből, de kint a folyosón méltatlankodik. “Ez nem igazság, meg tudtam volna oldani, de esélyt sem kaptam rá. Ez szemétség. Azért se bizonyítom be neki, hogy milyen okos vagyok.”
    • Zoli azonnal felháborodik: “Mi az, hogy nem vagyok eléggé okos, kikérem magamnak. Bent maradok és bebizonyítom, hogy eléggé okos vagyok és meg tudom oldani.”
    • Kati elszomorodik. Lehet, hogy igaza van a tanárúrnak, de kérek még egy esélyt, hogy próbára tehessem magamat, bent maradok, lehet mégis vagyok olyan okos, hogy metaláljam a megoldást.
    vonal
    • Az óra végére Pistában továbbra is ott a kétség és a sértődöttség, bár Ő döntött úgy, nem bizonyít, így nem is tudja kinek lett volna igaza, a tanárnak, vagy saját magának.
    • Zoli elcsendesedik és kivonul a teremből: “Igaza van tanár úr, megérdemlem az egyest, nem vagyok ehhez a példához eléggé okos, nem tudtam megoldani a feladatot.”
    • Kati is megnyugszik. Bár nem tudta a megoldást, örül, hogy kapott esélyt a bizonyításra és ugyan kiderült, a tanárnak lett igaza, nem érzi igazságtalannak az egyes osztályzatot.
    rossztanulo
    jotanulo 1
    • Gábor büszkén kivonul a teremből, de kint a folyosón elbizonytalanodik. “Ez szuper, hogy a tanár úr szerint okos vagyok, de mi van ha tévedett? Azért jó lett volna egy esély, hogy be is bizonyíthassam, megtudom oldani a feladatot. De, mindegy okos vagyok és kész!”
    • Jancsi örül és megköszöni a bizalmat de mégis bent marad az órán. Maradok és meg is mutatom, hogy tényleg eléggé okos vagyok és meg tudom oldani.”
    • Ibolya elpirul és izgatott lesz. Lehet, hogy igaza van a tanárúrnak és elégé okos vagyok, de nem szeretnék érdemtelenül jó jegyet kapni. Kérek egy esélyt, hogy próbára tehessem magamat, bent maradok és igyekszem tanubizonyságát adni, hogy méltó vagyok a jó jegyre.
    vonal
    • Az óra végére Gáborban továbbra is ott a bizonytalanság. “Vajon tényleg eléggé okos vagyok, vagy érdemtelenül kaptam meg a jó jegyet? Mi van ha tévedett a tanár úr?”
    • Jancsi boldogan nyugtázza, hogy sikerült a feladatmegoldás, meg tudta mutatni, valóban elégé okos volt hozzá.”
    • Ibolya felszabadultan és elégedetten mosolyog. Megértette, hogy nem érdemtelen a tanár úr bizalmára, hiszen tanubizonyságát adta, elég okos hozzá, hogy megoldja a feladatot.
    vonal

    A fenti példákkal azt próbáltam szemléltetni, hogy hiába tudott előre az, hogy ki az aki Üdvözül és ki az aki elkárhozik, “nyugodt lelkiismerettel” csak annak sikerülhet bármelyik is, aki végígjárja a megtapasztalások útját. Aki meg kihagyja ezt a lehetőséget, örökös bizonytalanságban élhet tovább (vagy kárhozhat el).

    Isten tudja, hogy egy-egy adott Ember Üdvözülni vagy elkárhozni fog-e, azonban az Ember maga, nem tudja, amíg meg nem tapasztalja. Ezért is fontos végígélni ezt a “színjátékot“, hogy ne csak higgyük, hanem tudjuk is, hogy mire jutunk a döntéseink által. Ez által a végítéletkor az Ember akár Üdvözül, akár elkárhozik, visszatekinthet a megélt életére és saját maga is nyugtázhatja: Valóban! Sikerült! (vagy: Valóban, elbuktam.)

    Ezzel, remélem sikerült kifejtést adnom az általam is megfogalmazott négy pontból az első kettőre:

    • Ha előre tudott, hogy ki Üdvözül és ki kárhozik el, akkor mire jó ez a “színjáték”?
    • Miért hagyja Isten, hogy feleslegesen “küszködjünk”, ha úgyis tudja előre, elkárhozunk-e vagy sem?

    A harmadik pont kifejtése is ebből következik, csak konkrétabb megfogalmazást igényel:

    • Ha előre tudott, miként döntünk, akkor mi értelme dönteni?

    Isten minden döntésünket ismeri, a döntésünk előtt már tudja, hogy miképpen fogunk dönteni. Ő tudja, mi azonban nem! Mi csak akkor ismerjük, tudjuk meg a döntésünket, miután a döntésünk megszületett. Ezért végíg kell “játszani” a döntések folyamatát, hogy mi, saját magunk is megismerjük a döntéseinket és megtapasztalhassuk a döntéseink eredményeit.

    A negyedik pont megértése szintén fontos ebben a kérdéskörben:

    • Szabad-e az akarat, ha Isten úgyis tudja, mit akarunk?

    Sokan úgy vélekednek, hogy nincs szabad akarat, ha Isten már tudja előre, hogy miként döntünk, ha tudja előre, hogy “mit akarunk“. Ez azonban súlyos félreértelmezése a szabad akaratnak. Mivel az akarat akkor szabad, ha befolyásolásmentes! Márpedig az, hogy egy adott döntés eredményét valaki előre tudja, ezzel nem befolyásolja magát a döntést. Attól, hogy Isten előre tudja, hogy egy adott helyzetben miképpen döntünk, attól még az adott helyzetben a döntésünk teljes mértékben befolyásolásmentesen, szabadon a szabad akaratunk által vezérelve történhet meg.

    Ha például sétálsz az utcán a gyermekeddel és “tudod”, mivel jól ismered őt, hogy amikor a fagylaltoshoz értek, akkor a gyermeked kérni fog fagylaltot, akkor amikor odaértek és a gyermeked fagylaltot fog kérni, az nem azért lesz mert te tudtad, hogy kérni fog fagylaltot, hanem azért mert a gyermeked úgy döntött, hogy kér fagylaltot.

    AsztrálFény® Hírlevél

    Adatvédelem *